T-135. 2021.03.27. Nábót szőlője-2.rész.
Kedves Szülők és Gyerekek!
Szeretném folytatni ott, ahol az előző alkalommal befejeztük, a Nábót szőlője történetből levonható tanulságokkal. Láttuk Akháb király gyerekes duzzogását és azt is, hogy valószínűleg mindannyiótokkal előfordult már hasonló eset. Bevallom nektek, hogy sajnos erre én is hajlamos vagyok, ha el akarok érni valamit, nem olyan látványos módon, de megsértődök, duzzogok. De természetesen ilyenkor szól hozzám az Úr, belül érzem, hogy ez nem helyes és hagyjam abba ezt a helytelen gondolkodást, viselkedést. Ilyenkor kell gyakorolnunk azt, hogy alávetjük a mi akaratunkat Isten akarata alá, tehát lemondunk arról, amit szeretnénk. Higyjétek el, Isten és a szüleitek is jól tudják mire van szükségetek, mi válik a javatokra, ezért nem ad meg mindent, amire vágytok. Isten, aki az Ő Fiát hajlandó volt odaáldozni értetek, semmi jót nem von meg tőletek sem.
Akháb úgy gondolom azért viselkedett így, mert mint király szinte mindent elérhetett eddig. És most volt egy olyan dolog, amit nem tudott elintézni. De neki nem volt mersze ilyen dolgot tenni, amit Jézabel a felesége tett. Talán azért is viselkedett így előtte is, mert tudhatta, hogy ő mindenre képes célja elérése érdekében. Tulajdonképpen Isten szemszögéből Akháb ölte meg Nábótot és fiait, mert Illés prófétával azt üzente: "Nemde megölted-é és nemde el is foglaltad-é?" Kikényszerítette duzzogásával azt, hogy Jézabel elintézze a dolgot.
Ötödik tanulság-ami nagyon fontos-, hogy miután megszerezte az elrabolt szőlőt nem lett vele igazán boldog, nem sokáig tartott az öröm, de a lelkiismeretfurdalás viszont egész életén át követhette. A bűn ilyen, először ad egy kis örömöt aztán lelki, testi szenvedés a következménye. Jó, ha ti is szívetekre veszitek, hogy nem lesztek azzal boldogok, ha valamit kikényszerítetek szüleitektől.
Hatodszorra viszont nagyon követendő és örvendetes tanulság az, ahogyan megváltozik a feddésre és a várható büntetés kihirdetésére a király. Miután Illés nyíltan kimondja bűnét és Isten ítéletét, őszinte megbánás következik be Akháb szívében. Nem szégyelli azt, hogy megbánta tettét, zsákba öltözik, böjtöl (megvon magától ételt, italt) és megalázkodik. Itt láthatjuk azt, amit az új szövetségben megtérésnek mond a biblia, ami a gondolkodásmód megváltozását jelenti. Megváltozott Akháb. Nem megkeményedik és megöleti Illést, hanem így megalázza magát Isten előtt. Valódi Istenfélelem támad szívében. Belátja, hogy Isten kezében van és azt tesz vele, amit akar. Tanulhattok belőle ti is, hogy amennyiben bűnt követtek el és kiderül, lehet megbánni azt és megtérni. Lehet változtatni a gondolkodásotokon és legközelebb, ha hasonló kísértésbe esnétek, akkor eszetekbe jut, így nem követitek el azt még egyszer. Bár lehet, hogy elbuktok többször is egy-egy bűnben, de fontos, hogy mindig menjetek az Úr Jézushoz, kérjétek az Ő bocsánatát. De ne csak Tőle, hanem attól is, aki ellen vétkeztetek. Nézzétek meg Isten válaszát: Akháb megalázkodására megváltoztatja az ítéletét. Ilyen Isten szeretete. Nem tette semmissé a büntetést, de őt magát megkímélte attól, csak fia idejében következett az be. Bár lehet, hogy le kell aratnotok a tetteitek következményeit, de bűneitekért, és mindannyiunkéért is maga Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus bűnhődött a kereszten. Ezért legyetek Neki mindig hálásak! Ámen.
Szeretettel:
Debrecen, 2022. március 20.-án, Falucskai Dani